Származásunk

A hunok eredete pontosan nem ismert, de feltételezések szerint a hsziungnuk (hiungnuk) leszármazottai lehettek, akik fél évezreden át, uralták Belső-Ázsia keleti területeit. Állandóan hadban álltak a kínai seregekkel, ami a kínai nagy fal felépítéséhez is vezetett. A hunok őshazája a Góbi-sivatagtól északra talán a Selenga folyó völgyében lehetett, birodalmuk kezdetben a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki. A birodalom határai állandóan változtak. Ismert történetük a Krisztus előtti első évezred elején kezdődik. A kínai Konfúciusz (Kr.e. 551-479) a hunokat senjün (csenjün) néven említi, mint olyan népet, amely már mintegy 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él és akikkel szemben a kínaiak változó sikerrel harcolnak. A hunok ismert nagy fejedelme Mao-tun a Kr. előtti 200-as években egységes irányítás alatt erős államot szervezett, melynek fővárosa Karakorum környékén volt és leigázót több népet. Ez a hun expanzió, mozgásba hozta Belső-Ázsia népeit és elindította a későbbi nagy népvándorlás első hullámát. Kr.e. 122 után Ho K'i-ping kínai vezér nagy támadást intézett a hunok ellen, aminek következtében a Birodalom egysége a fokozatosan csökkent és a hunok központja az Orhon, a Szelenga és a Tola folyók forrásvidékére húzódott vissza.
A Hun Birodalom kettévált: az "északi hunok" más népekkel együtt kínai vezetés alá kerültek, mint Kína hűbéresei a Csi-csi által kiürített Észak-Mongóliába, az Orhon folyó környékére vonulva. E hűbéres viszony nem tartott sokáig, mert a kínaiak megtámadták a hunok szállásterületeit. Kr.u.87-ben 200 000 hun hódol meg a kínaiaknak.
Kr.u. 91-ben Keng K'uei tábornok nagy erővel tört be újból a hun területre és győzelmet aratott. Az északi hunok egy kisebb csoportja áttelepült a mai Észak-Shanhszi tartomány területére és átmeneti vezetőválságok után 216-ban végzetes vereséget szenvednek.
A IV. században alakult ugyan három kis utódállam - a "Korai Zhao", az "Északi Liang" és a "Kései Xia"; valamennyiük sorsa a beolvadás lett.
A Hun Birodalom bukása után, 220. körül az északi hunoknak Ordosz környékén újra sikerült függetlenségüket kivívniuk és ezt megszűnésükig meg is tartották; ettől kezdve - bár területükön továbbéltek - nem játszottak jelentős szerepet Belső-Ázsia történetében. Kínában, 439-ben megszűnt az utolsó hun állam.
A hunok nagyobbik része - a "déli hunok" Csi-csi vezetése alatt megőrizték függetlenségüket. A  Csi-csi hű törzsivel együtt Kr.e. 56-36 között elhagyja a hun nép ősi észak-mongóliai szállásterületét és a Dzsungár kapun átkelve nyugati irányba a közép-ázsiai Turáni-alföld felé indult. Előbb a vuszunok országát foglalta el, majd az ogurokra, a kirgizekre és a tinglingekre került a sor.
Csi-csi tündöklése rövid ideig tartott. A kínaiak vuszun és kangkü szövetségeseikkel elfoglalták Csi-csi székhelyét és Kr.e. 36-ban Csi-csi is egy ütközetben meghalt.
A nyugatra került valaha magashegységi hunok a Turáni-alföldön északi részének síkvidéki lakóivá váltak. Itt vereséget szenvedtek a szienpi néptől és ettől kezdve csak szórványos kínai adat van róluk, mert kikerültek a kínaiak látóköréből.
Az utolsó részletes kínai leírás a sztyep népeiről a 350-et megelőző időből származik, amikor a források a kienkunokat és a tinglingeket említik. Ők azok, akik 350 körül a déli hunok Európába vonulása után az ő helyüket elfoglalják, és ott 460-ig maradnak. A déli hunok új szállásterületükön időszakosan szövetségre lépnek Khorezm állammal. Kisebb csoportjuk déli irányba megy és Szogdián át Északkelet Afganisztánba, jut. A déli hunok a történelmi forrásokban már uar vagy hun néven szerepelnek. A Heftal-dinasztia után, világosabb arcszínük miatt, heftalita (hepta) vagy fehér hun néven ismerik a hunokat. Prokopiosztól tudjuk, hogy a fehér hunok olyanok voltak, mint a "többi türk nép" és írásuk a "türk rovásírás" volt. Sun Yun a fehér hunok szállásait írja le, kitér állattartásukra, ruházatukra és ételeikre. A déli hunok zöme az Oxus és a Yaxartész folyók közötti Csu folyó és a Balhas-tó menti szállásterületükön újra megerősödnek és 350 körül nyugat felé indulnak. Elindulásuk oka ismeretlen; egyesek a soso nép támadásaira, mások a zsuanzsuanokéra gyanakszanak. A legvalószínűbb Balambér hódító szellemű uralkodó személye, aki észrevette, hogy a hunok nyugati szomszédai meggyengültek. 375-ben Balambér (Valamibir) vezetésével átlépték a Volgát, és az egész kelet-európai sztyeppövezetet uralmuk alá hajtva erős birodalmat hoztak létre. Többek között az itt élő alánokat és gótokat is leigázták. Innen a Balkán felé folytatták hódításaikat. A terület megismerése céljából több sikeres hadjáratot vezettek. Még a Keletrómai Birodalom ellen is indítottak hadjáratokat, bár ezek kezdetben csak felderítő portyázások voltak.
Az 5. század elején indultak meg és hatoltak be a Kárpát-medencébe, ahol meg is telepedtek. Attila, a legnagyobb és legismertebb hun király fényes Kárpát-medencei udvaráról egykorú beszámoló is fennmaradt a bizánci Priszkosz követtől.A hunok Attila vezetésével a Nyugatrómai Birodalom szövetségesei voltak, hadsereggel támogatva azt, a Keletrómai Birodalommal szemben. A két birodalom között a Keletrómaiak elleni két nagy hadjárat eredményeként egyensúly alakult ki. Ezt követően Attila király a Nyugatrómaiak ellen fordult 451-ben.
452-ben Attila betört Itáliába és Róma felé vonult. III. Valentinianus császár Ravenna falai közé menekült. Leó pápát tanácsadói menekülésre bíztatták, de ő, a legenda szerint, egy különösen finoman megmunkált arany karperecet emelt fel az asztalról, és a következőt mondta: „Ez a hunok munkája. Egy nép, amelyik ilyen műalkotásokra képes, hajlandó lesz az Élet igéjének befogadására is.”  Kíséretével Mantovánál találkozott Attilával és sikerült elérnie, hogy a hunok megkíméljék Rómát, és békét kössenek a birodalommal. Elkezdődőt ezzel a missionárius munka a hunok területén.
453-ban, Attila hirtelen meghalt. Fiainak az örökségért folyó viszálykodása meggyengítette a birodalmat. Sorra támadták a legyőzött és leigázott népek, ami a hunok kivonulásával zárult. Ismét korábbi szállásterületükön, a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken telepedtek le, ahol később összeolvadtak más népekkel. Attila halála és utódainak visszavonulása a végét jelentette a hunok államszervező hódításainak Európában. A VII. század első felében még a mai Ukrajna déli területein alkottak összefüggő törzseket, ezután végleg eltűntek.

- A hunok nyelve.
Ha a sinológusok a magyar őstörténettel foglalkoztak volna, messzemenő szakmai következtetéseket vonhattak volna le abból, hogyan "ment át" egy Kína szomszédságában élő néphez az a sok, a kínai nyelvben még ma is előforduló szó, amely a magyar nyelvben is megvan. A hsziungnúk nyelve ugyan török volt, de nagy kínai szókinccsel rendelkeztek (nű=nő, ma-ma=mama, papa=papa, lian=lány, kou=kutya, mao=macska, csi=csirke, ge=galamb, mi-feng=méh, luó=ló, pej=pej, sün=sün, pu-li=puli, sha-mang=sámán stb.)
Priszkosz rhétortól tudjuk, hogy: 
A.) Attila tudott "gót" nyelven, Aetius barátjával latinul, a bizánciakkal görögül beszélt övéihez, pedig (az óbolgárral és a mongolra emlékeztető) "török" nyelven szólt.
B.) Az Attila udvarában levő személyek neveinek mind török jelentése van (Mundzsuk="gyöngy, ékszer", Öktar= "erős, hatalmas", Ajbárs="holdpárduc", Arqan="tiszta, szép", Hernek=hősember", Dengi(t)zik="tengerhez hasonló", Qaráton="fekete ruhás", Bársig="párduchoz hasonló", Kürsig="derekas, nemes", Eskam="nagy pap", Qilqil="szilárd jellemű", Ésle="a nagy öreg", Verik="erős", Blide="bölcs uralkodó".
Mindebből egyértelműen megállapítható, hogy a fejedelmi nemzetségek tagjai török nevet viseltek, tehát a hunok, illetve a hunok vezető részének nyelve török volt, de a hun törzsszövetség keretében voltak, akik más iráni és altaji nyelveket beszéltek.

- A hunok vallása.
A hunok legfőbb istene az Ég istene, a tengri chan (Tengrikán) volt, a többi isten-szerű lényt - a Napot, a Holdat, a Tűzet, a Vizet és a szent fákat - csak "tisztelték", ezek alávetett szerepet játszottak vallási életükben. Egyistenhívők voltak, ahogyan minden sztyepi nép az. A tengri chan fia a mindenkori főkirály a tanhu. Hitük szerint a ló az ég állata, a szarvasmarha pedig a Napé. Hitéletükben fontos szerepet játszottak az ősök, akiket a földi életben állatok testesítettek meg. Ősi hitük mellett Világosító Szent Gergely írta, hogy "a IV. században a hunok közül sokan tanulják a keresztény vallás tanait…" A hunok között a Kr.utáni V. század elején jelentős keresztény hittérítő munkát végzett Nicetas remesiani, Theotimus tomi püspök és Aranyszájú Szent János. Szent Jeromos 407-ben írta, hogy "a hunok is énekelnek zsoltárokat és a keresztény hit erősen terjed Skythiában". Zakariás rhétor írja, hogy "a keresztény hittérítők 523 táján hun nyelvre lefordított iratokat adtak ki, sőt a hunok közül sokan megkeresztelkedtek". Maga Attila is, - mint a legtöbb belső-ázsiai uralkodó - eltűrte, sőt támogatta a különböző ideológiákat és vallásokat.

- A hunok halottkultusza rendkívül jelentős. A halottakat többnyire koporsóba helyezik, sírjaikba sok használati tárgyat - fegyvereit, ruháit és ékszereit helyezik útravalóul. A halott szemét -, ha az életben is szemüveget használt - "halotti szemüveggel" látták el és az előkelők az eltávozott özvegyeit is vele temetik a sírba. A halott fölé földből halmot hordanak. Igen gazdag hun sírok kerültek elő, ahol a régészek sajátos nemes-szőnyegeket, selymeket, gyapjúszövetet, tükröt, nefrit-ékszert, lakkcsészéket, öntöttvas edényeket, csengőket, fegyvereket, lószerszámokat, kanalakat és földművességükre utaló eszközöket, gabonát (búzát, árpát és kölest) találtak. Az ordoszi Kr. előtti IV-III. századból való fejedelmi sírban a Magyar Szent Koronához igen hasonló kör- és keresztpántos koronát találtak, amelynek tetején a "boldogság madara" volt. Ilyen fejdíszt a belső-ázsiai hun fejedelmek viseltek. Hun sírból, a Kr.utáni II. századból származik a világ első zabla és kengyel lelete. Művészi kifejezéseikben az absztrakció fontos szerepet játszott; ezt az ordoszi szárnyas griffek és szarvas-oroszlán harcokat ábrázoló bronzok bizonyítják.

- A hunok írása a "rovásírás" volt, mint az első olyan nagyállattartó lovas nép, amelyről teljes bizonyossággal tudjuk, hogy volt írása, hiszen írás nélkül óriási birodalmukat sem kormányozni, sem igazgatni nem tudták volna. Ez az írás, képezte a lovas-népek egyetemes írásának alapját, amelyet a türkök, az európai utrigurok, kutrigurok és a magyarok is maguknak átalakítottak. A fehér hunokról feljegyzik, hogy szerződéseiket "fadarabkákra" jegyzik föl.

- A hunok földművessége és állattenyésztéséről a Kínai Évkönyvek tájékoztatnak bennünket. Innen tudjuk, ha a gabonatermésük nem volt számukra elegendő, azt kereskedelem útján szerezték be. Ugyanakkor, amikor a kínaiaknak szükségük volt búzára, árpára vagy kölesre, netán húsra, az állatokat tízezres nagyságban vásárolták a hunoktol, amiért porcelánt, tust, selymet, puskaport és más árucikket adtak. A kínaiak a hunoknak egy sajátos búzafajtájáról is említést tesznek. Állatállományuk (ló, öszvér, szamár, juh, kecske, szarvasmarha és teve) óriási volt. Amikor Kok-le király 39 000 hun foglyot ejtett, velük 50 000 ló és 600 000 juh is birtokába jutott.
A mongóliai Najma Tolgoj és más lelőhelyekről nagy számban kerültek elő sertés-csontok is, ami fejlett, letelepedett életmódot, kézművességet és kereskedelmet feltételez. Nagy "echós-szekereiket" nem lovak, hanem szarvasmarhák vontatták. Az ivolgai hun telepen sok földműves-szerszám került napvilágra, melyek jelentős része jó minőségű vasból és bronzból készült.
A hunok életében a vadászat csak fegyvergyakorlatnak és sportnak számított, hiszen földművességük és állattartásuk fedezte élelem-szükségleteiket.

- A hunok életmódja és viselete. A régebbi nézeteket, hogy a hunok "nomád állattartók" voltak revideálni kell, hiszen az utóbbi évtizedek régészeti feltárásai olyan állandó lakóépületekből álló településeiket hozták a felszínre, amelyek a földművesség, a kézművesség, a kézműipar és a kereskedelem középpontjai voltak (Noin-Ula, Najma Tolgoj, Ilmovaya, Pagy, Deresztuj, Oglahati, Ivolga stb.). Az ekepapucsok, a sarlók és az őrlőkövek mellett búza, árpa, köles is került elő. A sírokból finoman szőtt textilek és ruhák származnak. A férfiak és a nők egyaránt lábszár középig érő tunikaszerű, előrenyíló, térdig vagy combközépig érő jobbról balra záródó kabátot (kaftánt) viseltek, amely deréktól fölfelé fel volt vágva, és amelyet övvel erősítettek össze. Általában kecskebőrből vagy textilből varrt hosszú nadrágot viseltek, amelynek szárát a bokánál összehúzták, és bőrsaruba bújtatták. Télen a ruhák ujjának végét elkötötték és egyes részeit prémmel bélelték. Ruháik igen finom anyagból, selyemből, vászonból vagy gyapjúból készültek; ezeket színes hímzésekkel díszítették. Íjtartójukat a férfiak övükhöz erősítették, tarsolyukban tőr, kés, fenőkő, fésű és tűzszerszám volt. Fejüket csúcsos előrehajló, görbe süveg, "sisak" fedte. A nőknél a nyakpereceknek rangjelző szerepe volt. Az előkelő férfiak kardkötőjét, saruszíját, lovaik zabláját arany borította, és különféle drágakövek ékesítették. A női viselet jószerével csak a fej körüli ékszerek változatosságával különbözött a férfiakétól. Jellegzetesen a párosan ívelt fülbevalók, a borostyán és egyéb gyöngyökből fűzött nyakláncok, a páros hajfonat-díszek és a sárkányfejes nyakékek kerültek leggyakrabban elő. Ritkábbak a karperecek, gyűrűk, gyakoribbak az öv- és csizmacsatok. A hunok három dologról voltak híresek:
1. Nekik volt a legjobb gabonájuk (búzájuk) Belső-Ázsiában. Ha az ő földjeik nem voltak elegendőek, a hun sereg idegen földre ment, ott vetett és aratott, majd e területről eltávozott.
2. Nekik voltak a legjobb orvosaik. A legrosszabb orvosok a beteg embert orvossággal gyógyították, a jobb orvosok az egészséges emberrel is foglalkoztak, hogy ne legyen beteg és a legjobb orvosok az egészséges embereknek írtak fel gyógyszereket.
3. A hunoknak volt a legjobb konyhájuk. A kánoknak sajátos ételeket adtak, hogy oldják a hivatásukkal járó stresszt.

- A hun közösségi szervezet a szokásjogon alapuló jogrendszerre, a társadalom tagolódása megfelelő szigorú etikettre épült. A közemberek életét szigorú törvények szabályozták. Gazdaságukat saját méneseik és falvaik biztosították. A hierarchia családjogon érvényesült. A birodalom belső irányítását a kancellária, a külügyeket az előkelő követek segítették. A főhatalom a fejedelem kezében összpontosult, aki abszolút engedelmességet követelt meg katonaitól és kíséretétől. A nagykirály és családja mellett a kiválasztottak és a kísérők gyakorolták a hatalmat. A hadrenddel azonos szárnyakra oszlott a társadalom is. A 24 főméltóság 10 000 lovas fölött parancsnokolt. A nagyállattartó lovas népeknél a közösség alapegysége a család és a nagycsalád, amely a vérségi alapon összetartozót A következő nagy egység a nemzetség, amely az egymáshoz közeli- és távoli rokonságban levő, egy településhelyet elfoglaló és katonailag, valamint közigazgatásilag összetartozó családok együttese. Több nemzetség alkot együttesen egy törzset. A törzs vérségi, vallási, politikai, népi, katonai és kultikus zárt egység. A törzs feje a törzsfő, vagy fejedelem. Általában legnépesebb a vezető- vagy királyi törzs. A Kárpát-medencébe került hun törzsek száma 30 körüli lehetett. A törzsszövetség egymással rokonságban levő törzsek tömörülései, a későbbi törzsszövetségek már politikai és katonai célra való egyesülések. A hun törzsek a törzsszövetségen belül bal és jobb szárnyra oszlanak.

- A hunok harcmodora. A szkíták, a hunok, az avarok és a magyarok, taktikájukat a gyorsasságra és a mozgékonyságra alapították. Ők fedezték fel a gyorsaság nagy jelentőségét. A hunok a megtelepedett népek nehézkes paraszti hadai fölött fölülmúlhatatlan előnyt szereztek azzal, hogy lovon vágtatva egyenlő biztonsággal tudtak előre, hátra, oldalt is nyilazni. Nyilazva ide-oda repdestek az ellenséges harcvonal előtt, támadtak, majd hirtelen megfutamodást színleltek és csak akkor bocsátkoztak küzdelembe, amikor már megbomlasztották az ellenség hadállásait. Csellel, nagyobb véráldozat nélkül szerettek győzni. A megbénult lakosság szemei előtt úgy jelentek meg, mint a szélvihar és úgy tűntek el, mint valami felrebbenő madársereg. A lovat szépen felnyergelték, és díszesen felkantározták. Fő fegyverük az íj volt; a hunok bámulatba ejtették a nyugatiakat nyilazó művészetükkel. A közelharcban karddal, tőrrel és hajítódárdával küzdöttek. Pusztai lovaik igénytelenek, kitartóak és sok fáradtságot kibíróak voltak. Harci lovaik a csatában való szerepük szerint fehér, barna, szürke és fakó szín szerint különböztek. A csatában a vörös ló volt az elővédé, a sárga a centrumé, a fehér a jobbszárnyé és a pej a balszárnyé. Így a harcoknál a hadvezér könnyen áttekintette a csatamezőt. A lovaglást és a nyilazást a hunok már gyermekkorukban elsajátították.

- Attila nagykirály.
A középkor keresztény szemléletében Attila Isten ostora volt, akivel Isten a bűnös világot sújtotta, pedig legnagyobb hőse volt annak a kornak, amelyben élt. Nevét évszázadok múltán is csodálattal és rettegéssel emlegették. Dante Attilát a pokolba küldte, és a Michelangelo festette vatikáni sixtusi kápolnában Attilát, az Isten is megfenyegeti. Milyen a valóságos Attila-kép? Theodóziosz császár a két hun főember - Edekon és Oresztész - követjárása után Maximosz vezetésével követséget küldött Attilához. E követségnek volt a tagja Priszkosz rhétor és Vigilász tolmács. Priszkosz leírja Attila európai szemmel nézve is pompás és fényűző palotáját, fürdőjét és lakomáját; a vendégeknek arannyal és ezüsttel volt terítve és az asztalok roskadtak a húsoktól és a kenyerektől. Attila személyének leírását Priszkosz elmondása alapján Jordanes őrizte meg. "Hatalmát büszke magatartása és kevélyen körüljáratott szemeinek parancsoló tekintete is elárulta…Elhatározásaiban szilárd, könyörgésre engesztelékeny és kegyelmes azokhoz, kiket egyszer hívei közé számított. Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait…" Jobban szeretett békében élni, mint fegyverrel uralkodni. Maga a római Onogesius úgy nyilatkozott, hogy inkább lenne szolga Attilánál, mint úr és gazdag a rómaiaknál.
Attila valahol a Duna-völgyben született Kr.u. 396 körül; gyermektúszként tizenkét évesen Honorius császár udvarába került, ahol megismerte a rómaiak politikáját. Hazatérve egyesítette és megbékítette a hun törzseket és igyekezett a germán és szláv törzseket hatalma alá vonni. Az "Isten kardja" mítosz nevéhez fűződik; a számára küldött hegyével fölfelé a földből kiálló kardból Attila arra következtetett, hogy e karddal Isten kezébe adta a világ fölötti uralmat. Az auktorok elmondása szerint 700 000 lovast tudott hadirendbe állítani. 451-ben a Catalaunum-i síkságon Chalons-sur-Marne közelében szembekerült Aetius római lovastiszttel, aki cseretúszként Attila udvarában nevelkedett, de Attila visszavonta csapatait, mert sok jó harcost vesztett volna. Valentinianus császár húgát, Honoriát ajánlotta fel Attilának feleségül, de Attila azt visszautasította, Bizánc pedig 422-től adót fizetett Attilának. Rómát I. Leó pápa kérésére nem égette fel, mert erre őt az idős Róma püspöke kérte. 453-ban élete derekán meghalt utód nélkül.  Fiai - Csaba, Dengizik, Emnedzad, Uzindur, Gheism és Hernak - nem léptek apjuk nyomdokaiba; népük sorsának irányítására is alkalmatlanok voltak. Attilát valahol a Tisza mentén temették el; sírkamrájára -, mint minden hun uralkodóéra - halmot emeltek.
Attila a hun-germán szövetségi rendszer egységét akarta megvalósítani, ezáltal kiegyenlítődött volna Európa északi és déli felének egyenlőtlensége. Az Attila célkitűzéseit ismerő germán királyok a hun uralkodó halála után maguk is, majd később utódaik is ezt akarták megvalósítani, ami a Karoling Birodalom keretében részben sikerült is. Attila joggal tekinthető az egységes kultúrájú Európa egyik megalapozójának, hiszen udvarában és célkitűzéseiben ott volt már az Európai Unió gondolata. Udvarában egyesült Róma, Bizánc, Germánia és a Hun Birodalom. Attila udvarában kancellária működött, tűrte és támogatta a különböző ideológiákat és vallásokat; Szent Jeromos írja róla 403-ban: "a hunok zsoltárokat tanultak" és nyelvükre lefordították a Bibliát. Attila megtanulta, hogy a legyőzötteket nem szabad porba sújtani, hanem sorstárssá kell fogadni őket. Attila palotájában római és hun fürdő működött és konyháján a hun ételeket éppúgy készítették, mint a germánt, a rómait vagy a bizáncit; hun bort és germán sört egyaránt fogyasztottak.

- A hun-magyar és a hun-székely azonosság és rokonság kérdése.
Minden ránk maradt középkori történeti munka egyetért abban, hogy a magyarság valamilyen formában a hunok rokona, a honfoglalás második bejövetelünk volt és a Kárpát-medencét Attila örökségeként vettük birtokba. Feltételezhetjük hogy az Attila-hagyomány már megvolt a honfoglaló magyarságnál. II. Géza király apácává lett Zsófia húga bátyját "a hunok győzedelmes királyának" nevezi.
Anonymus szerint a vezérek "választása Pannónia földjére esett, ugyanis azt hallották, hogy Attila király földje, akinek ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott". Kézai Simon szerint pedig Attila halála után fia, Csaba "visszatért Szkítiába apja népéhez és rokonaihoz", de háromezren a Kárpát-medencében maradtak, székelynek nevezvén magukat. "Midőn értesültek arról, hogy a magyarok ismét Pannóniába költöznek, elébük mentek". A Képes Krónika szerint pedig "A magyarok, vagyis a hunok másodszor is elfoglalták Pannóniát". Thuróczy János és krónikástársai a magyar történetet a hunokkal kezdik, Oláh Miklós 1537-ben a székelyekről írja, hogy "a hunok leszármazottai", de ezt olvassuk Farkas Andrásnál 1538-ban, Székely Istvánnál 1559-ben Heltai Gáspárnál 1575-ben, Bornemissza Péternél 1578-ban és Szenczy Molnár Albertnél 1621-ben; "Magyar népünknek a hadierény örökkétartó dicséretét fegyvereivel és katonai bátorságával Attila király nyerte el". E szellemben ír Zrinyi Miklós 1651-ben, Bessenyei György 1773-ban, Csokonai Vitéz Mihály 1802-ben, Virág Benedek 1804-ben és sokan mások. Így vélekedtek a magyarokról a külföldi szerzők is. Regino prümi apát a honfoglaló magyarokat hunoknak nevezi és Viterbói Gottfried 1185-ben és 1189-ben Attiláról, mint magyar királyról emlékezik meg.

A történettudomány csak a kiegyezés utáni években "bizonyította be", hogy a hunok és a magyarok között nincs rokonság és a hunok történetét ettől kezdve, elválasztották a magyar történettől. E "történészek" azzal érvelnek, hogy a rokonsági tudat csak a honfoglalás után vált a magyarság előtt ismertté és krónikásaink a külföldiektől vették át ezt a hiedelmet. A nézeteiket azért alakították ki, mert a mesterségesen gyártott finnugor származtatási elmélettel a hun-magyar kapcsolat nem magyarázható.
A hun-székely azonosság tudata történelmi tényen alapszik. Kézai Simonnál és a többi krónikánkban kevés változattal olvassuk, hogy a nagy "összeomláskor" 3000 hun a Chigle- (Csigle-) mezejére menekült és, hogy az ellenséges pannóniai népek fel ne ismerjék bennük az ősi ellenséget, zatuloknak nevezték magukat. Csigle-mező az erdélyi Mezőségben van, ma is Csiglának nevezik. Az alján húzódó térség neve pedig Csigla-mező volt. Az ottmaradt hunok innen népesítették be Erdélyt - utódaik a székelyek.

- A magyarok őstörténete még nem teljesen tisztázott. Számos elmélet látott napvilágot a középkortól a 20. századig.
A magyarság ősei részben Ázsiából származó lovas nomád törzsek voltak, amelyek vándorlásaik során sok más néppel kapcsolatba kerültek. Ennek során megismerkedtek a földműveléssel, iparral, kereskedelemmel és a különböző államszervezetekkel.
A mai Baskíria területén a 13. Században, Julianus barát magyar nyelvű népet talált, és ezért a << Magna Hungaria>>, vagyis „nagy Magyarország” nevet adta az országnak. A 20. században úgy gondolták, ez volt a magyar őshaza, de mára ez az elképzelés megdőlt.
Egy évszázaddal a honfoglalás után, világossá vált, hogy a Kárpát-medence lesz a magyarok hazája. A félnomád magyar nép felhagyott a kalandozásokkal és így megszületett az igény az államra. Ezt a döntést Géza fejedelem hozta, és ő kezdte el az államszervezést, de fia, István fejezte be.

- Géza fejedelemsége
Géza 972-től 997-ig volt fejedelem. Hatalmát úgy tudta megerősíteni, hogy megpróbált beilleszkedni a nyugat-európai rendbe:
Felvette a kereszténységet, ami természetesen egy hosszú folyamat volt. Egy ideig a magyarok ősi sámánizmusát és a kereszténységet is vallották, aztán fokozatosan kikopott az ősi hit és helyette elterjedt a kereszténység. Fia, Vajk megkeresztelése kijelölte Magyarország további útját.
Törekedett békés viszonyra a Német-római Császársággal. 973-ban békét kötött Ottó német-római császárral, azzal az Ottóval, aki 955-ben Augsburgnál véget vetett a kalandozásoknak.

- Szent István hatalomra kerülése
A régi rend szerint Géza halála után Koppány követelte a trónt. A nyugati rend azonban a primo genitura szerinti öröklést részesítette előnyben. Ilyen alapon illette Istvánt a hatalom. Koppány maga mellé állította a régi rend híveit és fellázadt. István nyugati lovagok segítségével győzte le Koppányt Veszprém közelében.
997-től 1038-ig uralkodott.
István bebocsátást kért az európai monarchiák sorába. A pápától, II. Szilvesztertől kért koronát. Így, 1000 karácsonyán a koronázással István királlyá, Magyarország pedig állammá, országgá vált. A Szent Korona beavató (szertartási) korona, Magyarország jelképe. A későbbi királyok legitimségének egyik feltétele volt a Szent Koronával való koronázás.

Az államszervezés.
Az egyház, a királyi hatalom megerősítésében nagy szerepet játszott a birtokadományozások révén.
Létre jött 8 püspökség (Győr, Veszprém, Pécs, Vác, Eger, Várad, Csanád, Gyulafehérvár) és 2 érsekség (Esztergom, Kalocsa). A szerzetesrendek is megjelennek az országban. A bencések már Géza fejedelemsége alatt Pannonhalmán. A szakrális központ Székesfehérvár lett. A koronázás is itt történt, majd később királyaink temetkezése is.
István megszervezte a vármegyéket (comitatus),kb. harmincat, melyek élén a comes állt. Kétféle vármegyetípus jött létre:
1. Királyi vármegye: élén a megyésispán, akinek feladata: bíráskodás, adóbehajtás, katonáskodás megszervezése.
 2. Várispánság: ide a királyi várhoz tartozó földek tartoztak, ezek a király magánbirtokai. Élükön az udvarispán.
Az egész szervezet élén a nádorispán állt. Ő volt a második ember a király után. Az uralkodó volt a legnagyobb földbirtokos.
István ezüstdénárt veretett német mintára, melyen két felirat volt látható: Stephanus Rex (István Király) és Regia Civitas (Királyi Város).
Istvánnak két törvénykönyve született. Ezekben főként a vallásra vonatkozó törvények olvashatók: minden 10 falu építsen magának templomot, tized fizetése, hit előírásainak betartása. Ezek mellett magántulajdonra vonatkozó szabályok és az önbíráskodás megszüntetésére szolgáló törvények is helyet kaptak.
A rendelkezések természetesen a király személyének és királyság intézményének védelmét is szavatolták.
Az Intelmek című művét, fiának, Imrének szánta, mint királyi tükröt.
István halála előtt Máriának ajánlotta fel az országot a Szent Korona képében. Imre herceg 1031-ben meghalt. István unokaöccsének személyében, Orseolo Péterben látta utódját. Vazul, a senioratus elve szerint követelte magának a trónt. István megvakítatta, és elűzte fiaival együtt.
Szent István megalapította a magyar államot, de halála után trónviszály alakult ki és az utódlás kérdése nem tisztázott.
A kereszténység ellen pogánylázadások törnek ki és a Német-római Császárság is az ország ellen támad. Ezek a problémák László királyunk idejére szűnnek meg. Istvánt, László avattatja szentté, annak ellenére, hogy László Vazul unokája. Augusztus 20-án, minden évben a magyar államalapításra és Szent István királyunkra emlékezünk.

Oldal: Származásunk
Szent Korona-Történeti Alkotmány - © 2008 - 2024 - szentkorona-alkotmany.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat